Azért jó a loppianoi hóesés, mert az afrikaiak, dél-amerikaiak és ázsiaiak egyszerűen megvadultak, egy órán át torkaszakadtukból üvöltötték, hogy neeeeeeve, illetve miután éjjel egykor befejeztem a naggyész repülőt-elszurrintó öcsémnek a forlíi couchsurf keresést, kimentem az épp nálunk lógó Ryannal egy 10 perces sétára, amiből hajnali 4-ig tartó giga-hóember építés lett. |
2012. január 31., kedd
Hóember
2012. január 29., vasárnap
Borro
Azért jó két eldugott, világvégi falucskát meglátogatni, mert ha nem lett volna egy vezetőnk, aki ismeri a helyet, akkor sosem jövünk rá, hogy ez a hely is létezik, így megszületett bennem egy jól struktúrált blog-adatbázis készítésének ötlete - ami nem csak a jövőbeli gen iskolának lenne hasznos, hanem az összes többi loppian' "iskolának". |
2012. január 27., péntek
Ökörködés
Azért jó Paolo, egy új koreai gen érkezése, mert nagyon idióta és ez a végtelenül nyugis és csekély létszámú (3fő) és így élettelen házikónkba úgy hiányzott nekem, mint vak tyúknak a banánturmix, felpezsdültek a hétköznapok, ezt illusztrálja az egyik első közös hülyülésünk egy különleges számítógépes program lehetőségeinek kiaknázásával: a filmeket és képeket visszanézve napokig nevettünk. |
Illetve egy másik hülyülésünket itt nézheted meg
2012. január 24., kedd
Buli-központ
Azért jó, hogy az első házikómkban Henrique-vel laktam együtt, mert miután az a ház vált a komplett iskola gócpontjává, tudtam, hogy ez az ő karizmatikus személyiségének köszönhető, majd miután házikót váltottunk és az új gen egységemnél gyűlt össze a nép esténként, nyilvánvaló volt, hogy Kleber őrültsége a vonzerő, de a legutóbbi váltáskor két nyugis néma-leventével kerültem össze és most már tényleg nem tudok alibit találni, hogy ezúttal is miért pont ismét az aktuális házikómban van az élet minden este (és miért kell minden éjjel mosogatnom)... |
2012. január 23., hétfő
Papihrkutja búcsúztatás
Azert jo a Papihrkutja trionk egyik tagjat, Pault bucsuztatni, mert stilusosan ejszaka bemasztunk, felmasztunk, bekukkantottunk nehany helyre, amik kozott van olyan, ahol biztosan mi voltunk az elso hivatlan latogatok, de olyan is, ami annyira kinalja magat es annyira jelkepes, hogy lefogadom: nem mi tuztuk ki rajta eloszor a kepzeletbeli lobogot. |
2012. január 21., szombat
Ördögi kör
Azért jó a "mert mindig így szoktuk csinálni" érv, mert nagyon hasonló a "miért pont én, ha a többiek nem", változást szintén ellehetetlenítő védekezés és ezt legalább annyira gyűlölöm, mint az előbbit.
2012. január 20., péntek
Vad Marci szindróma
Azért jó egy iskolában lenni 4 hónapon át Kleberrel, egy brazil sráccal, mert az első hetekben bárminemű balhé nélkül is kiderült: összeférhetetlenségi problémáink vannak (tök ellentétes stílus és hozzá erős jellem), amire a többiek reakciója természetesen az volt, hogy november végétől egy házikóba pakoltak minket, amiből közös erővel kihoztuk a maximumot (=180°): mindkettőnknek ittlétünk legmeghatározóbb tapasztalata vált belőle, miután szép lassan egymásrataláltunk és rájöttünk, hogy mélyen nagyon hasonlóak vagyunk, (szeretünk és tudunk tenni; amibe belekezdünk, azt kitartóan végigverjük magunkon/másokon; és a konfrontációt, erős véleménynyilvánítást bizonyos keretek közt konstruktívnak és szükségesnek tartjuk), majd a csattanó az volt, amikor a január eleji összevont búcsúbulin őt játszottam beleadva apait-anyait ezzel egyedi módunkban mondva köszönetet és ez egy utolsó, nagyon különleges kapcsot szült köztünk - mert bár december végére közel kerültünk egymáshoz, mindenki tudta, hogy nagyon-nagyon távolról indultunk és ezért még ekkor is bizarrnak tűnt, hogy én és ő és és egyáltalán és hogyhogy nem a hivatalos mindvégig-barátok egyike, na mindezt majd személyesen mesélem el részletesebben, mert tényleg komplex, de mindenesetre amikor nemrég ő (is) hazament, az legalább úgy letört, mint néhány hónapja Henrique távozása: úgy érzem magam, mintha a kéthengeres iskolánk egyik hengere bedöglött volna és egyedül kellene a motort továbbhajtanom - a holtpontokon különösen hiányzik a kiegészítő túllendítő párom. |
2012. január 19., csütörtök
The Piano Guys
Azért jó ez a két ürge, mert a populáris számokat feldolgozó profi zenéjüket látványos, különleges és nagyon gondosan felvett videókkal tuningolják fel, ezzel ők is egyedi és népszerű saját stílust teremtettek, ami ekvivalens azzal, hogy a facebook-generációban a legtöbbeknek ismerősen cseng a nevük és szerintem a hangszermegszerettető hatásuk sem elhanyagolható (=örülhetnek a szülők). Egyébként erős a gyanúm, hogy egy bizonyos Y-nal és amahával végződő zongoragyártó cég erősen támogatja őket, de ez nem probléma, éljen az igényes marketing, így jöhet létre win-win helyzet! Először a legfrappánsabb, sztárvárszos számukat akartam berakni a bejegyzés végére, de aztán rájöttem, hogy abban csak a csellós szerepel, úgyhogy jöjjön egy hagyományos, "studiós" felvétel, mert ehhez meg a gizdulóknak van nemisgondolnádmennyimeló így készült videó.
2012. január 18., szerda
The Slow Mo Guys
Azért jó(k) a The Slow Mo Guys, mert kitaláltak egy stílust (látványos dolgok eszementül belassítva), annak megfelelően gyártják a videókat a youtube-os csatornájukra és az egész összhatása (rendszeresség, felszerelés, stílus) olyannyira professzionális, hogy kedvem lenne nekem is indítani egy csatornát.
2012. január 17., kedd
NDK-s vanília
Azért jó, hogy a végtelen mennyiségű tojásunk véges hányadát értelmesebben használtam fel, mintha kreatív tanácsadóim ötleteit valósítottam volna meg, mert így első este hatalmas palacsintázásra invitáltam a többieket, ma meg hatalmas mennyiségű madártejjel ünnepeltem a bratyó szülinapját - biztos nagyon ízlett volna neki, ha itt lett volna - amibe majdnem tettem a muzeális értékű, szinte egyidős NDK-s vaníliámból. |
2012. január 16., hétfő
Kreavitojás
Azert jo, hogy vegtelen mennyiségű tegnap lejart tojas allt a hazhoz, mert S.O.S. irtam a (kibovitett:) csaladomnak, hogy mire tudnam gyorst elhasznalni. A dobogo harom helyet a tojasfelhasznalasban igen jartas ferfiak szereztek meg:
- 2 perc után jelentkezett gyakorlott szakács szépöcsém: "süti. abba is szokott kelleni tojás..."
- 4 perc után a tanácsadói gyöngyszem Daddym (tömör, kreatív, gyors válasz): "tojásdobáló verseny"
- 38 perc után pedig bebizonyosodott, hogy miért dedifia a dedifia: "menjetek el egy csapnivalo eloadasra es dobaljatok meg oket a vegen tojassal".
Idővel aztán csak befutottak a relevánsabb válaszok is a család női szekciójától...
- 2 perc után jelentkezett gyakorlott szakács szépöcsém: "süti. abba is szokott kelleni tojás..."
- 4 perc után a tanácsadói gyöngyszem Daddym (tömör, kreatív, gyors válasz): "tojásdobáló verseny"
- 38 perc után pedig bebizonyosodott, hogy miért dedifia a dedifia: "menjetek el egy csapnivalo eloadasra es dobaljatok meg oket a vegen tojassal".
Idővel aztán csak befutottak a relevánsabb válaszok is a család női szekciójától...
2012. január 15., vasárnap
Automatizálási Tanszék (AAIT)
Azért jó az "otthonhagyott" tanszékem, mert ez a robotverseny (amit természetesen megnyertem volna, ha nem itt lennék:) annyira professzionális ötlet és megvalósítás, hogy a képeket elnézve (is) az az érzésed, hogy egy elit nyugati egyetem legpöpecebb tanszékének erődemonstrációja, és valóban messze a legprofibb szakirányon voltam. |
2012. január 14., szombat
Figyelem!
Azért jó az intelligens loppianoi tűzfalunk, mert eddig is haragudtam rá, hogy egy csomó oldalt letilt, de ma a blogomhoz is megtagadta a hozzáférést, mondván "Pornography/Sexually Explicit". Kedves olvasóim! Bár nem tudom, melyik írásomnak/képemnek köszönhetem, de felhívnám az Önök figyelmét, hogy fokozott veszélynek lehetnek kitéve, amennyiben továbbra is látogatják az Azértjót! |
2012. január 13., péntek
Filozofálás
Azért jó, hogy csomó tervem van, mert a napokban (ismét) azon gondolkodtam, vajon lehetséges-e pénzt keresni olyannal, amit önmagában is élvezek csinálni. (Figyelem: nem az a kérdés, hogy élvezem-e a munkát, amivel pénzt keresek!)
2012. január 12., csütörtök
Bravo gen
Azért jó, hogy az új házikónkban már csak hárman vagyunk (sokan már elmentek, de az utánpótlás még nem jött meg), mert akár hárman három külön szobácskában is lehetnénk, mi azonban összezsúfolódtunk egybe, mert fontosnak tartjuk, hogy együtt legyünk - gondoltam, és képzeletben büszkén vállon veregettem magunkat, majd előkerestem a füldugóim, ugyanis a többiek nem agyalgattak sokat elalvás előtt.
2012. január 11., szerda
Vájt bord
2012. január 10., kedd
Alkotni öröm
Azert jo, hogy kicsit nyugisabb idoszakunk van, mert a legujabb lakas- es gen egyseg valtas ismet nagy lelkesedest adott es orult alkotasi vagy szallt meg: feltuningoltam egy halom megvetemedett ajtot, nekiugrottam a furdoszobanak, helyrepofoztam 3 gen egyseg futeset, kilottem az egyik haz idegesito uzenetrogzitojet, eliminaltam egy adag folos cuccot, de a legkreativabbat... lasd holnap!
2012. január 9., hétfő
Koudai (ejtsd Kodály)
Azert jo megkeresni a kepen a kakukktojast, mert o a hires, halottnak hitt magyar zeneszunk, aki Japanba, Nagasakiba disszidalt, azota kicsit modositott helyesirassal irja nevet es most 9 honap loppianoi kemkedes utan o is kiszallt a ringbol. |
2012. január 8., vasárnap
Levelet kaptam, life!
Azért jó, hogy "nem is gondoltam volna, mikre vetemedik az én öcsém", mert még nem "kaptam kidíszített borítékú levelet" és "ej, ej, kezd hiányozni az Öcsingusz" és legfőképp "milyen jó, hogy így lelkesednek az emberért kreatív emberek, hogy ilyen szuper ajándékokat küldenek", mert most aztán minden lefekvéskor eszembe jut, hogy hamarosan megépítem Toszkána történelmének első igluját!... |
2012. január 7., szombat
Lábszárvédő nélkül
Azér jó Füllig Jimmy, mer őfellsége uralgodása ideje folytán arra vágyotta magát, hoty szoborban örökiccsék asz utókórnak és nekem esz márr énfenkölcséggem élete során álmatlan valósságg lett mint kelt fent őfellsége eská Don Én. |
2012. január 6., péntek
Kori
Azért jó, hogy otthon ismét megnyílt a Műjégpálya, mert most majd nyálcsorgatás nélkül is tudom nézni a feltöltött képeket, mivel a mai Lucca és pisai ferdetorony ferdeségét lecsekkoló túránkon szembesétált velünk egy kis placc és rögtön lecsaptunk a tán soha vissza nem térő alkalomra - kinek azért volt érdekes, mert szeret korcsolyázni, kinek azért, mert életében nem látott ilyet... |
2012. január 5., csütörtök
Túró Rudi
Azért jó, ha az embernek jófej magyarországi barátai vannak, mert nem csak a kórházban látogatják meg, de még a Loppianoba benéző apjukkal házi, igen, h-á-z-i sütit és ...nyamm... túró rudit küldenek! Odáig volt meg vissza mindenki érte, én meg még nagyobb tisztelője lettem az F-testvéreknek! |
2012. január 4., szerda
Beugró'ttam
Azért jó, hogy tegnap este megvolt az első improzási bemutatkozóm az aktuális búcsúműsor konferálásában, mert meglepően sikeres volt, állítólag nagyon hitelesen alakítottam az egyik hamarosan távozó brazil barátom (ld. később), ójee. |
2012. január 3., kedd
Előszél
Azért jó, hogy a genfestes promok készítésével megbízott titokzatos Em. A. látva a majdnem-kész promofilmem lazán kitalálta, hogy mi lenne, ha elküldeném a nyersanyagom és csinálnánk belőle inkább egy tök másik filmet (mindezt közvetetten csepegtetve nekem), mert most levegő után kapkodok, főleg azert, mert ahelyett hogy személyesen jött volna a javaslatával (egy hónapja én magam küldtem el neki a filmet érdekességképp, válasz nuku), másokat állított rá, hogy lezsírozzák velem az ügyet, miközben nem kis lépést kér tőlem, hisz eléggé sajnálnám beáldozni az egész traileres alapötletet plusz a sok belefeccölt hétvégém (ugye kábé már befejeztem), és ezért különösen számítana, hogy a félreértések elkerülése végett nyílt lapokkal és partnerként játsszunk.
2012. január 2., hétfő
Presi-vici
Azért jó éjjel közepén nekilátni elnök-titkározni a 3 vendégségbe érkezett cseh lánnyal, mert egyikük örök-elnök lett, mi, többiek meg már ki se látszottunk a koromtól (koromfolttal büntettük a hibázást), de hiába ostromoltuk, egyszerűen sosem rontotta el, míg végül kb. 2 óra térdcsapkodás után mégis, az egész házikó örömujjongásban tört ki, percekig ölelgettük egymást és hatalmas megnyugvással néztük, hogy a sor végére ül, hogy aztán negyed óra múlva minden igyekezetünk ellenére megint a ranglétra tetején kössön ki : ) | Sajnos nem készült fotó. |
2012. január 1., vasárnap
Mit gondoltok?
Azért jó bloglemaradást pótolni, mert lehet, hogy hagynom kéne az egészet a francba, megírni azt az irdatlan sok emailt, amivel tartozom és csőváz, mert reménytelen dolog mindent befejezni úgy, ahogy szeretnék.
(Jól illusztrálja a helyzetet, hogy ezt valóban január elsején írtam - volna - meg. De a lemaradás miatt ezt is csak két hónappal később publikálom...)
(Jól illusztrálja a helyzetet, hogy ezt valóban január elsején írtam - volna - meg. De a lemaradás miatt ezt is csak két hónappal később publikálom...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)