... és az első bokszmeccs

Azért jó, azt még túlélem, hogy egy évig csak UHT-s kamra-tejet ízlelhetek, a lufikenyér is OK, fűtés a hálószobában? pff, legyen; azzal is megpróbálok együttélni, hogy állandóan pastát eszünk tésztával, mivel valóban akár lehetne az a fő szempont, hogy gyorsan elkészüljön; napi két meleg étel? non ce problema, elvégre időnk főzésre és mosogatásra mint a tenger: na de hogy reggelenként nem szokott lenni sok időnk napkezdésre és ezért nem lehet szakítani azzal a kedves hagyománnyal, hogy - jobb esetben - rekordsebességgel elhadarjuk közösen az összes imát (de általában elmarad) - na ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy márpedig kedves feleim, ezt biz' meg fogjuk reformálni, mert ez már nem arról szól, hogy az egységért megteszem-e a saját lépésem: olvashatnánk azt a Biblia nevű izét, létezik valami életige is, amiről egy őszhajú nő mostanában feltűnően sokat beszél, elhatározhatunk valamit a napra, énekelhetünk egyet, imádkozhatunk saját szavainkkal - na ettől lesz személyes, nem attól, hogy "akkor próbáljuk meg úgy mondani ezeket, hogy személyes legyen". Közben olyan bölcsességek hagyták el a számat, mint "a merev struktúra megöli a kreativitást" és "apukád sem annak örül, ha ugyanazzal a betanult szöveggel akarod letudni mindennap" (hanem annak, ha tudod folytatni Csobánc Ödön híres Kufstein című versét:) és "nehogymár ne legyen plusz öt percünk", illetve módosítva "ha eldöntjük, hogy több időnk lesz, akkor több időnk lesz. Pont".