Azert jo a fater, mert unokatesokaim egybehangzo allitasa szerint sokkal jobban kotkodacsol, mint en - buszke vagyok a Tanacsado Ur kiveteles teljesitmenyere es rogton ajanlanam, hogy a honlapjan a referenciai koze vegye fel ezt is.
2012. június 30., szombat
2012. június 29., péntek
Ártatlan vagyok!
Azért jó, hogy kedvenc majdnem-nagynéném szerint nem változtam semmit, mert ezt kikérem magamnak, igenis láttam elfutni a postást, aki két percig feküdt a kapucsengőjükön, ahhoz sincs közöm, hogy mind az öt kis unokatesóm pont a látogatásom ideje alatt bolondult meg, a hózentróger tánc a magyar kultúra szerves része, nem az én ötletem volt, hogy körösztlányommal csocsó mérkőzést vívjak úgy, hogy fel sem lát még az asztalig (ahogyan az sem, hogy átálljon hozzám és így kettő a nulla ellen alázzuk a nemlétező ellenfelet), a hajnali tíz óra minden normális polgárnak hajnal, arról meg nem én tehetek, hogy éjjel 11-ig repülőztek rajtam a kölkök a rohadt zsír tetőteraszon, hát csak nem tiltja senki, hogy a hátamon feküdjek és magasra kinyújtsam a lábam, kedvenc Mejsikémről pedig 2 éves kora óta tudjuk, hogy órákig kukackodik félkomás állapotban elalvás előtt, most csak annyi volt a plusz, hogy éjfél örömére épp szkanderozni támadt kedve a hozzá legközelebb esővel, aki történetesen én voltam, na bumm...
...és egyébként is: bóknak veszem, hogy nem változtam semmit!!!
2012. június 28., csütörtök
Otthon, édes otthon
Azert jo, hogy Daddy multkor Bazsinal kalapevest helyezett kilatasba, ha valoban hazaerne egy nap alatt, mert az en reggel 9-kor(!) kuldott "Haho, most indulok Regensburgbol haza" sms-emre csak annyi volt a valasza, hogy o sajnos csak este 6-kor lesz otthon - es ennel nagyobb elismerest meg tudatosan sem adhatott volna!
...este 6-ra valoban Budaorson voltam 9 honap es 3 nap utan. (Bar utkozben kacerkodtam a gondolattal, hogy megis beugorjak Becsbe (illetekes masnapi vizsgaja ide vagy oda), hogy igénybe vegyem a Linz-Gyenesdiás álomfuvar lehetőséget, illetve hogy utolsó sofőrömmel maradva meg se álljak Kecskemétig, a kofferomig.)
...este 6-ra valoban Budaorson voltam 9 honap es 3 nap utan. (Bar utkozben kacerkodtam a gondolattal, hogy megis beugorjak Becsbe (illetekes masnapi vizsgaja ide vagy oda), hogy igénybe vegyem a Linz-Gyenesdiás álomfuvar lehetőséget, illetve hogy utolsó sofőrömmel maradva meg se álljak Kecskemétig, a kofferomig.)
2012. június 27., szerda
Regensi Rivella reklám
Azért jó a Münchenben vásárolt Rivella palackodat magaddal vinni Regensburgba, mert így a relaxációt összekötheted egy újabb kihívással, vagyis, hogy tudsz-e palackkal a homlokodon aludni. (A válasz a képen látható!).
Idegen tollakból. Írta: Csenge
Idegen tollakból. Írta: Csenge
2012. június 26., kedd
Hal-adok
Azért jó a kétkedésed ellenére halat vacsorázni, mert rájössz, hogy nem is olyan rossz, sőt még talán ízlik is, de legalábbis ezt mutatod az étel készítőjének.
Idegen tollakból. Írta: Csenge
Idegen tollakból. Írta: Csenge
2012. június 25., hétfő
Eisbach és meglepetés
Azért jó elegendő időt tölteni Münchenben, mert így még az Eisbachot is kipróbálhatod, ami bajor főváros legjobb mókája: ez egy, a nevéhez méltóan baromi hideg, nagy sodrású patak a városi park közepén, ami egy állóhullámmal indul (éjjel-nappal szörfösök lovagolják neoprénben), a beavatott bennszülöttek pedig a "Baden verboten" tábla mellől csobbannak, hogy utána végigsodortassák magukat a parkon, útközben kikapaszkodjanak a romantikus sétahidakra, átmásszanak a korláton és a döbbent turisták közt átsasszézva a túloldalon ismét a habok között vessék magukat és egy szempillantás múlva már el is tűnjenek; de azért másfél nap alatt megállapítottam, hogy hiába tett ki magáért eszméletlenül a müncheni társaság és volt több helyi/németes dologban részem, mint 5 hónap Karlsruhe alatt, azért csak visszahúz a szívem Regensburgba (talán a dóm volt rám ilyen nagy hatással?!:) és ezért előzetes terveimet felrúgva fogtam egy vissza-stoppot...
2012. június 24., vasárnap
Nonstop program
Azért jó Münchenben meglátogatni a leuveni konferencián megismert YMCA-bagázst, mert rohadt jó arcok voltak, evangélikus istentiszteletre mentünk, Biergartenben focimeccsnézés közben legálisan otthonról hozott tipikus bajor kajákat ettünk, weisswurschtreggelivel indítottuk a másnapot, bicikliztünk, álltam annak az úszomedencének a szélén, ahol Elke '72-ben az olimpiai ezüstérmét szerezte, tobzódtunk a BMW központban, közösen imádkoztunk, kölcsönösen jobban megismertük egymás mozgalmát és egyházát, és leginkább úgy dumálgattunk és voltunk el, mintha csak egy szögedi gen lennék, aki a hétvégét a budapesti gen lakásban tölti (az albérlet egyébként, ahol a srácokkal laktam, valóban az ő "genlakás"-verziójuk).
2012. június 23., szombat
Párhuzam visszavonva
Azért jó egy meleg nap után szántóföldek között borozni, mert tök jót lehet közben beszélgetni.
Idegen tollakból. Írta: Csenge
Saját tollból:
Azért jó, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, mint Steve Jobs!!!
Idegen tollakból. Írta: Csenge
Saját tollból:
Azért jó, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, mint Steve Jobs!!!
2012. június 22., péntek
Ennyit megért nekem - a szerk.
Azért jó a Duna-parton bicajozni, mindkét irányba, játszani a villanypásztorral, elveszíteni egy fogadást, mert utána kiélheted a mosogatás iránti csillapíthatatlan vágyadat.
Azért jó kívülről belesni a Walhallaba, majd továbbtekerni, hogy utána a nagy melegben megismerhesd a bajor bácsikát, aki saját kontón kápolnát húzott fel a falu határában, ráadásul utána még egész váratlanul bele is csúszhatsz a Dunába.
Aztán azért jó a német-görög EB meccs második félidejét egy rövid alvás után megnézni, mert akkor potyogtak igazán csak a gólok. Íme a bizonyíték, hogy néha az alvás a létező leghatékonyabb tevékenység. Ki akar gól nélküli meccset nézni?
Idegen tollakból. Írta: Csenge
2012. június 21., csütörtök
Látogató
Azért jó a végső hazaérkezés előtt meghosszabbítani a bayerni kitérőt, mert így belekóstolhatsz a regensburgi koli életébe, ahol jókat derülnek azon, hogy be kell húzni a nyakadat a konyhában, és az első bélyeg, amit rád sütnek egyáltalán nem illik rád: schüchtern (dehogynem! - a szerk.).
Idegen tollakból. Írta: Csenge
Idegen tollakból. Írta: Csenge
2012. június 18., hétfő
"Ki a hülye: én vagy te?"
Azért jó elidőzni a bratyónál, mert a loppian' 9 hónap és a Portugália után végre pihenhetsz és egész nap fejben (és ágyban relaxálva) készülhetsz, hogy hogy (nem (kicsit - a szerk.) - a szerk.) veszed rá az este munkából hazatérő demakoránlekellfeküdnöm bátyókádat, aki mellesleg - és ez talán a blogjának, mely régebben zárt lett, amely gondolat időközben további bloggereket fertőzött meg, köszönhető - az eredeti blogszerzőt is messze felülmúló kacifánctos mondatokat tud alkotni, hogy ma este is megnézzetek együtt egy fáintos filmet narancsos energiabombát és antitoxikált banánturmixot kortyolgatva.
Idegen tollak hazai tollakból. Írta az idegenül tollalni lusta brada. Öccse.
2012. június 16., szombat
Szabadság!!
2012. június 15., péntek
Zárás
Miután holnap reggel hárman különválunk, ténylegesen befejeződik a 9 hónapos gen iskolám (ugyanis idáig próbáltuk az elmúlt napokat mini gen iskolaként élni).
Az igazi kihívás
Wall-e, ha olvasod a blogod, akkor most fel kéne kiáltanod, hogy hisz itt már jártunk! |
2012. június 13., szerda
Hon(vágy)talan
Azert jo, ha egy amerikai es egy magyar fiatal olaszul beszelgetve repul Portugaliabol Nemetorszagba s teszik mindezt a legnagyobb termeszetesseggel, mert valami ilyesmirol szol Loppiano.
További képek Portugáliáról itt.
További képek Portugáliáról itt.
2012. június 12., kedd
"Gooooooood price"
Its good to know that in Lisbon during the day the sunglasses dealers also want to sell you marijuana, because the game changes at night!! It is no longer about sunglasses or good prices, but they are all talking about the good quality!
The night of Saint Anthony (the biggest party of Lisbon):
Idegen tollakból. Írta: Ryan
The night of Saint Anthony (the biggest party of Lisbon):
during the day |
during the night |
2012. június 11., hétfő
A bor az Azé't joú blogg támogatássávall készűtt
Tipp: Nagyíts és nézd meg a bor típusát! |
BREAKING! Még élek
2012. június 10., vasárnap
Az igazság pillanata

*Természetesen nekem ilyenem nincs, de a Best Recében együttlaktam Bággóval és láttam a polcán : )
2012. június 9., szombat
"Per ricordare"
2012. június 8., péntek
Burokból szabadulva
2012. június 7., csütörtök
Egyszer elmúlik
![]() |
Az utolsó csoportképünk (Figline, vonatállomás) |
*Meg ha nemileg ugral is a gyomrom, mivel jo szokasomhoz hiven nagy volt a rohanas es sok minden fontos nem fert bele az utolso idoszakomba: veletek valo normalis kommunikacio (inkl. bermalkozas), utazas tervezes (meg holnap estere sincs szallas, sot, elkepzelesem sincs, hogy fog zajlani Portugalia), stb.
2012. június 5., kedd
Évértékelés
2012. június 4., hétfő
Bérmálkozás után
Bejegyezte: Maxi :)
Berakom Daddy emailjét, mert bár nem volt itt, de talán mégis jobban megfogalmazta a dolgokat:
2012. június 3., vasárnap
Méltó zárás
2012. június 2., szombat
Történelmet írtunk
2012. június 1., péntek
1:1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)