2011. december 23., péntek

Változás

Azért jó, hogy szürke és stresszes időket élünk (szabadidőnkben próbák a karácsonyi műsorra, a szilveszteri egész napos programra, búcsúztatások, ide-oda költözgetések és nekem személyesen a rettentő nagy elcsúszás miatt is a néhány héttel ezelőtti intenzív filmvágási projektből kifolyólag), mert tényleg nagyon recsegett-ropogott a gen-iskola szekere, csúsztunk szét és reménytelennek tűnt nekilátni egyedül bárminek is, viszont a múltheti újrakezdésünk iszonyat lendületet adott: ez az új, második házikóm félidő, azaz több mint egy hónap után kezdett el úgy működni, ahogy az eleje óta illett volna (és amilyen intenzíven az előző működött), összeértünk, rácsodálkoztunk, hogy jééé, micsoda jó team vagyunk mi így négyen, számíthatunk egymásra és hihetetlen tempóban fejlődik köztünk a kapcsolat. Ez azért is jó, mert (nem)mellesleg szivárvány egység vagyunk, laikusok kedvéért az iskola hivatalos "motorja", tehát a mi elhatározásunk és csináljukjól hozzáállásunk az egész iskolára kihat. Csak egy példa, ami nagy változást hozott: amikor reggel munka előtt félkómában kibotorkálunk a szobánkból, akkor most már nem csak biccentünk, hanem minden erőnket megfeszítve megpróbálunk valami köszönés-félét és egymásranézést is kieszközölni, hosszabb éjszakák (<6 ora) után pedig akár még beszélgetünk is.

Persze a nyomás csak a Karácsony után fog lemenni és a "kapcsolat" fejlődése még több időhiányt és éjszakázást hoz magával, de legalább mindig nagy élet van és nagyon élvezzük egymás társaságát.

Nincsenek megjegyzések: