Hetek óta járok egy
közösségbe abban a reményben, hogy jó kis barátságokra teszek majd szert, de minden próbálkozásom ellenére még mindig gyakran egyedül érzem magam a forgatagban ismerős-ismeretlenként - ámde amikor múlt kedden épp kezdtem volna elkámpicsorodni, akkor beugrott Andi előző napi emailje és nagyon feldobott, hogy azért mennyire jó már, hogy otthon vannak ilyen jó barátaim, akik ismernek, akik tudják, mit kell kérdezni, akik számontartanak és akik "külsősként" egy ilyen körösztgyerekes pillanat apró mozaikjait simán össze tudják illeszteni!
Na ezért fogok hazamenni egy fél év múlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése