| Azért jó, hogy most pont kiwi érkezett iszonyat mennyiségben, mert megint élesen szembesültem az étellel bánásunk különbözőségével: míg a genlakásban, ha volt maradék a vacsoráról (nem volt:), azt Marci betolta reggeli gyanánt és legközelebb módosítottunk a mennyiségen, itt viszont mindig van: jobb esetben bekerül a hűtőbe, és rajtam kívül a következő főzésnél senkit sem izgat onnantól kezdve (=néhány nap múlva csendben kuka), ennél viszont még durvább, hogy a nagy többség egyáltalán nem törekszik az érkező ingyenkaja mindenáron való felhasználására, ld. tojások (nagy részük kukában végezte, pedig maradva az otthoni példánál: tuti, hogy a következő napokban minden étkezésre azt ettük volna Bággó-módra) és ész nélkül kidobásra ítélik a dolgokat (első héten egy hatalmas kartondoboznyi babapiskótát(!) hajítottak ki, mert lejárt egy hónapja - pedig az elkövetkezendő hónapokban meg lett volna oldva az ingyen-süti!), így visszatérve a iszonyat mennyiségű kiwihez, az is kezdett a 25°C-os állandó aszalástól éretlen állapotból éretté válni és csak az utolsó pillanatban közbelépve tudtam megakadályozni, hogy az egyik srác ki ne dobja, így aznap este a nagyon érettekből kiwi-shaket iszogattunk, másnap kiwi-sütivel kísérleteztem, utána feltaláltam a kiwilevest, a maradékot pedig egyszerűen kivittem. |    |
És ki az, aki a legjobban szívén viseli a maradék-kaják sorsát, ill. nem akad fönn a lejáratokon? A német, a lengyel, meg a magyar. Elgondolkodtató.
2 megjegyzés:
A régi bejegyzéses és főzőblogodon ismét jót mulattam. ajánlom másik figyelmébe is!
'. gondolat Brazíliában anno én is szó szerint ugyanezen voltam kiakadva, amikor az étteremben sorra vitték el a sok finom maradékot, amit pedig még megettünk volna. Nem , ehelyett egy ugyanolyan tálat hoztak (ingyen), hogy abból is azt ehesse ki az ember, ami neki első látásra a leggusztusosabb. És ezen is csak mi akadtunk fenn, helyi vezetőnknek a szeme sem rebbent, pedig szociálisan érzékeny valaki volt, a közösségi gazdaság helyi első vezetője, aki azért él a nap felében, hogy a favellák lakóit kijjebb vakarja a nyomorból...
Magyarázata: itt Brazíliában, SENKI SEM HAL ÉHEN, ANNYI AZ ÉTEL. Minden megterem, szinte ingyen van, mindenkinek elérhető, azon nem kell spórolni.
az is tény, hogy nem lehet eltenni semmit a dög meleg miatt.
A lengyel, magyar megtapasztalta, milyen a hiánygazdaság, és megbecsüli az ételt. A német, pedig mindenben igyekszik beosztóan és spórolósan élni, mert fontos neki a környezete: ld. vízhasználat mosdáskor, mert elzárja a csapot, míg szappanozkodik, vagy éjjelre lezárja a fűtést stb.
De nagyon érdekes volt a megfigyelésed, lám a mit itthon az ember természetesnek vesz, arra mások milyen másfajta választ adnak.
Büszke vagyok rád, hogy sikerült mindent ilyen okosan és kreatívan újrahasznosítani! Szupi vagy!
Megjegyzés küldése