Kérdések és válaszok?

Búcsúbulim a régi koliban

Azért jó, hogy nem hagy nyugodni az a kérdés, hogy miért volt "szükség" az előző féléves aacheni lapos és totál semmilyen időszakra és halovány próbálkozásokra egy olyan koliban, ami a fizikai felépítéséből adódóan anti-közösségi létre predestinál és amiről másfél éve tudom, hogy nem nekem való, mert nem akartam kiegyezni a stréber "hogy az ott élőket szerethesd azzal, hogy aktív társasági életet alakítasz ki a folyosótársaiddal*" és a felületes "hogy jobban értékeld az új helyedet" válaszokkal. Először arra jutottam, hogy egy amúgy is passzív, szürke időszakomban ilyen körülmények között különösen ki voltam éhezve minden emberi kapcsolatra - és ennek ellenére is az derült ki, hogy az, ami van, az nem jó és még annak is búcsút kell mondanom. A tábor alatt viszont az jutott eszembe, hogy azért is jó volt, hogy minden küzdelmem ellenére nem vettek fel ősszel ide, mert ha valamit akarok, akkor az nekem mindig sikerül** (végül spec. itt is), így viszont megtapasztaltam, hogy nem csak rajtam múlik. Ergo ha már ősztől lettem volna itt, akkor is örülnék és nem vágynék el innen, viszont akkor nem biztos, hogy minden este azzal a plusz hálával feküdnék le, hanem természetesnek venném, hogy ez is összejött.

*Bár persze ez is igaz, a búcsúbulim (ld. kép) óta is mentem vissza egy szülinapi ünneplésre és éreztem, hogy még mindig sokat adhatok.

**vagy esetleg csak olyat akarok, amiről tudom, hogy sikerülni fog?