Agydinamó

Azért jó, hogy munkába menet egy aluljárón keresztül vezet az utam, mert minden reggel élvezem, hogy a biciklilámpám automatikusan fel-, majd a végén lekapcsol.

Bevarázsolta a kapuba

Azért jó, hogy a sportközvetítésben elhangzottakat szó szerint is lehet értelmezni, mert a végeredményen könnyesre nevettem magam.

Idei VB: check

Azért jó, hogy hétvégére vendégségbe jöttek Lorenz barátai, mert szombat este nagy garral eltekertünk egy közeli stadionba óriáskivetítőn élvezni a Németország-Ghána meccset és bár az első (gól nélküli) félidőt sikeresen lekéstük, cserébe mi voltunk a leghülyébben kifestve és - ellensúlyozva, hogy a többieknek is pont ugyanannyi közük van a focihoz, mint nekem - próbáltuk a leghangosabban ujjongók címét is elnyerni. ami alapvetően lehetetlen küldetés lenne, nekünk viszont egy alkalommal majdnem mégis sikerült - míg nem rájöttünk, hogy azért nem őrjöng rajtunk kívül senki, mert a maradék 8896 szurkoló olyan apróságokra is figyel, mint hogy melyik térfélen ment be a labda. Öregem, muszáj ilyen kekeckedésekkel megzavarni az igazi drukkereket?!

Pfadi

Azért jók a svájci cserkészek, mert devinsupertramp majdhogynem elbújhatna mellettük, olyan hihetetlenül professzionális és igényes videókat készítettek, egyszerűen nem tudok napirendre térni felette, mindez megspékelve ékes Schwiizerdütschcsel, úgyhogy rögtön kapcsolatba léptem velük, hátha a következő forgatásnál el tudom lesni a titkukat... de sajnos csúnyán lepattintottak: ezek a videók néhány évvel ezelőtt születtek, mostanság nem készülnek hasonlóval, alászógája.
Mindenesetre mamának és a többi cserkész szülő- és sorstársnak ajánlom (nosztalgiának) ezt a videót, ezt a másikat pedig mindenkinek, aki eddig azt hitte magáról, hogy tud németül (segítségképp olasz és francia szinkronnal is megtalálható). A lenti videó pedig egy három részes sorozat első darabja, ami szuperül bemutatja a cserkész életérzést.

A pult túloldalán

a szórólapjainkra nagyon ráharaptak

Azért jó, hogy egy másik sráccal együtt rámbízták a cég standjának felépítését a karlsruhei(!) állásbörzén (= hajnali öt órás kelés) és azért jó, hogy negyed órával a megnyitó előtt kiderült, hogy a főnök egyedül lesz, mivel a társa lebetegedett, mert rögtön megragadtam a nagy lehetőséget és spontán felajánlottam, hogy szívesen beugrom a helyére. Tökéletes win-win helyzet: nagyon elememben voltam és rettenetesen élveztem, hogy csomó fiatallal beszélgethetek és lelkesíthetem be őket teljesen a saját stílusom szerint, hogy jöjjenek ehhez a király céghez, a főnök pedig szintén nagyon elégedett volt, hogy milyen természetességgel csinálom és mennyi fiatalt sikerült együtt megszólítanunk - mindeközben valahogy egyáltalán nem izgatott, hogy alig két hónapja vagyok csak az Opascánál, ráadásul gyakornokként, és mellesleg nem is a német az anyanyelvem...

Repül az idő

Azért jó, hogy másfél hónapja nincs időm írni, mert a képek néha magukért beszélnek.

Svájci hőség

Azért jó, hogy a hétvégén Svájcban jártam, mert végre egy ország, ahol kellően meleg volt ahhoz, hogy rövidnadrágot hordhassak (hála drága unokatesóm ruhatárának), rengeteget beszélgettünk az onklikámmal, bespájzoltunk mogyorós joghurttal és Farmer Croccal (R.I.P. mindkettő), menetrend szerint körbebicikliztük a zugi tavat, majd pedig az ifjú párral éjszakába nyúlóan élveztük a lampionos teraszt és Dóri csodaturmixjait. Nem is beszélve arról, hogy itt készült el az egy éven át futó afterflashmob legfrissebb felvétele!

Fail

"Azért jó, hogy erre a hétvégére végre nincs tervem, mert most aztán majd jól kipihenem magam" - fogadtam meg csütörtökön. Kevesebb mint 24 órával később már Svájc felé vágtáztunk a lakótársammal.

Gyenesi esküvő

Azért jó, hogy lassan három hét éjszakázás után már csak egy vágyam volt, mégpedig egy jó nagyot aludni, mert ez még várat magára: vasárnap éjjel kipakolás, hétfőn munka után bepakolás, majd kedden irány ismét Magyarország, hogy egy szokásos laza, pihentető, ingerszegény Budapest-turné után a Balatonban és a 2014-es idényt megnyitó lagzin landoljak. A romantikus, nádfedeles, szitroön kacsás fhancia-angol-magyah ösküvőőn egyedül a Szibériából rendelt jeges szelet nem tartottam túl autentikusnak, de ez valószínűleg a nagyobb bodzapálinka fogyasztás és az amúgyis magas bulizási hajlandóság további emelése érdekében volt elkerülhetetlen. 

És ez még nem minden

Azért jó egy héttel később kedd éjjel visszaérni Mannheimbe, mert csütörtök este, két megfeszített nap után már ismét 300-zal zötyögök a vonaton, ugyanis Kölnben újabb ösztöndíjas program vár rám. Az alumnik közé beépült ügynök-tesóval egy feltűnésmentes kacsintással köszöntjük egymást, szombat este viszont rendes lehetőségünk is akad, hogy egy lehallgatás-biztos helyen, lánybúcsúnak álcázott testőrgyűrű és egy kupica vadászmester kíséretében kiértékeljük az elmúlt (hó)napokban tapasztaltakat.

Hazai Húsvét

Azért jó egy professzionális utazásközvetítő (aka. svájci onkli) a háznál, mert néhány email után a kedd éjjeli beesés és kipakolásból kapásból becsomagolás lett: másnap 10-11 óra munka után irány Memmingen, éjjel 11-kor randi hasonlóan fit unokatesómmal és kedves feleségével, majd hazadaráltunk Húsvétolni, ahol a hajnali fél hetes érkezés után végre kipihenhetem mag... Bumm, a szomszéd szobában max. hangerővel kezd bömbölni a zene, majd ha ez még nem lenne elég, az ajtó is kivágódik és elmosódottan, lassított felvételben látom, ahogy a kedvenc szomszédom bevetődik mellém valami revansról hadoválva. Ennyit a pihenésről, welcome home!

Óra indul

Azért jó Mummert ösztöndíjasnak lenni, mert Stuttgartban egy héten át tölcsérrel öntötték belénk a management potenciált: minden nap kora reggeli kezdés, sok száz végigpörgetett és - a brazil esőerdők nagy bánatára - kinyomtatott dia, éjszakába nyúló case studiek, főzőshow, nagy reggelizések, hétvégén egész napos csapatépítő program a szabadban (legjobb!), a minimális szabadidőben pedig Mercedes-múzeum, stuttgarti borvidék-tesztelés és este olasz gyakorlás egy német-loppián ismerős jóvoltából.

... és most hol laksz?

Azért jó, hogy Lorenz eredetileg csak a kezdeti időkre fogadott be, mert villámgyorsan rájöttünk, hogy remekül kijövünk egymással, nagyon jófej srác, esténként nagyokat dumálunk meg nevetgélünk, úgy tűnik, hogy mindketten jobban élvezzük, hogy nem egyedül lakunk, mint amennyire kényelmetlen, hogy egy egy főre berendezett szobán (íróasztalon, ruhásszekrényen) osztozunk ketten. Eredmény: amikor az érkezésem után két héttel valóban sikerült volna egy jó kis koliszobát szereznem (munkahely mellett, potom áron, berendezve, ahogy annak lennie kell), akkor közös megegyezéssel végül úgy döntöttünk, hogy inkább itt maradok egész félévre. A következő egy-két hónapban ráadásul úgyis alig leszünk itt...

"Majd gyere haza gyönyörködni benne"

Azért jó, hogy március 15-én van a névnapom, mert így mindig is különösen közel állt a szívemhez a nemzeti zászló. Így aztán ennél* a képnél (és a mögötte álló többnapos betonozási munkálatoknál) szuperebb meglepetést nem is kaphattam volna kedvenc öcsikémtől, aki kiskorában sok éven keresztül döbbenten konstatálta ezen a neves napon, hogy nem hülyítettem, az én tiszteletemre valóban fellobogózták a teljes várost!

*Hey dude, valami hiba csúszott a gépezetbe - állapítja meg ámérikaiasan öreganyám és megigazítja a kokárdáját. Nincs mese, gyertek vendégségbe, ha a piros csíkos helyett az "igazira" vagytok kíváncsiak!

Számok bűvkörében

Egy emlékezetes otthoni pillanat

Azért jó, hogy szeretem a számokat, mert a múltkori stoppolós összesítés után kíváncsi lettem, hogy az elmúlt évben nagyságrendileg vajon mennyit vonatoztam, repültem, autóztam, de (egyelőre) feladtam, mert túl sokat kéne gugliznom a távolságokért. 

De azért nem maradtok meglepő számok nélkül:

• az első németországi picit kevesebb, mint egy év alatt 108 napot töltöttem Aachentől távol, ebből 90(!) napot otthon - most merjétek azt állítani, hogy keveset járok haza!
• a szórás is érdekes: 12-ből csak két olyan hónap volt (november és június), amikor egyáltalán nem láthattatok magyar földön (frissítés: azóta 3/18!) - talán még a genlakásos évem alatt sem volt jobb arányom, pedig akkor csak 20 km-rel költöztem arrébb
• az elmúlt egy évben 4 biciklivel gazdagodtam és 7-et javítottam (meg?)
• 5 év alatt 12x költöztem új lakásba - csoda ezek után, hogy kezdem unni?!

Megjegyzés: ez a bejegyzés eredetileg 2013 őszén jelent volna meg és az adatok is a tavaly októberi állapotot tükrözik!

Az érem két oldala

tegnap ilyennel utaztam

Amikor a BMW Z4-es sofőrje 220 km/h-val száguldva szabadkozik, hogy a téli gumijai miatt nem mehetünk gyorsabban, vagy amikor két vidám, fiatal lány vesz fel és őket szórakoztatod a történeteiddel és énekelnek lelkesen az első sorban, esetleg amikor a legelső autós megáll neked vagy egy kedves magyar házaspár tukmálja beléd a csokit meg fincsi sajtos kiflit, akkor nem kérdés, hogy miért jó stoppolni. Ámde amikor órákon át ácsorogsz egy reménytelenül elhagyatott benzinkúton, amikor 80-nal poroszkálsz egy anyókával és sorban húznak el mellettetek a kamionok, amikor már látod, hogy vészesen megy le a nap és te még mindig csak Ausztria túlsó végén üldögélsz a padkán és számolod a felhőket, olyankor az előbbi élmények nélkül már nem lenne annyira világos a válasz...

"Váratlan utazásaim"

Nono, ki tenorizál kit?!

Azért jó megijedni a betörőtől, mert mire kinézett szegény tenorizált öcsém az ablakon, addigra átváltozott meglepetés bratyóvá!

Idegen tollakból. Írta: az érkezésemről mit sem sejtő, éjszaka a szobájában nyugodtan pakolgató öcsikém

Újratervezés... újratervezés...

Péntek este óta hajléktalan és munkanélküli vagyok, de annyira azért nem drámai a helyzet, tegnap kitaláltam a tutit: ma egy nürnbergi haveromhoz bekéredzkedek egy éjszakára (ő még nem tud róla), aztán felhúzok Aachenbe, hogy legyen fedél a fejem fölött és onnan keresek majd mannheimi lakást. A terv némileg módosult, amikor napközben összehaverkodtam egy mannheimi gen sráccal, aki kapásból felajánlotta, hogy lakhatnék nála a kezdeti időkben: remek, akkor tonképp holnapután jönnék is! Tehát: Ottmaringból Nürnbergbe, másnap cuccostul Nürnbergből Mannheimbe, majd kapásból tovább Aachenbe, hogy amíg még nem kezdek, addig se legyek neki útban.
Ámde azért jó zuhanyozni, mert rendszerint olyankor támadnak a legjobb ötleteim: ma reggel megálmodtam, hogy ennyi erővel haza is mehetnék, miután Mannheimban lecuccoltam. Ebédre továbbfejlesztem a tervem és kész is a végleges taktika: délután vissza Nürnbergbe, este rádumálom a lakótársam, hogy még egy hétig őrizgesse a cuccaim, egy másik srácot pedig arra, hogy befogadjon egy éjszakára, másnap kora reggel irány Magyarország, a határ előtt még gyorsan felhívom a mannheimi főnököt, hogy akkor tényleg minden oké-e a részükről és lefixálom, hogy mikor kezdenék, határozatlan ideig otthon vagyok és onnan keresgélek szállást (ahogy azt Móricka elképzeli), majd vissza Nürnberg, felnyalábolom a logisztikusokat is megszégyenítő alapossággal szétterített cókmókjaimat, átdarálok Mannheimba, másnap felhúzok Aachenbe, hogy ott is lerendezzem az ügyeimet, majd frissen és üdén (höhö, na persze) elkezdek dolgozni.

És igen, megint pöccre összeállt minden: kedves világ, én így szeretlek!

Egy játék margójára

Azert jo h maffiaztunk a genekkel, mert 3 nagyon erdekes megallapitast tettem:
1) mindent "logikusan" levezetve vegig baromi biztos voltam a dolgomban
2) utana be tudtam latni, hogy kb. mindenben tevedtem. Mindenki, akire nagy erokkel gyanakodtam, artatlan volt
3) abban a pillanatban, amikor vegul nekem kellett eldontenem a jatekot azzal, hogy kire ruhazom at a polgarmestersegem, kepes voltam tiszta lapot adni a tobbieknek es azt valasztani, akiben az elso kortol kezdve a dontes elotti korig biztos voltam, hogy gyilkos, ugyanakkor akinel tamadt egy - helyesnek bizonyulo - megerzesem, hogy talan megis o az egyetlen jatekos, akiben meg bizhatok.

Remelem a valo eletben is sikerul a donto pillanatokban ezekre a - neha meglepo - megerzesekre hallgatnom, akarmennyire biztos vagyok elotte mindvegig az "esz" hatalmaban!

A nagy nap

Azért jó, hogy felkeléskor csak annyit tudok, hogy ma estig el kell hagynom a lakást, mert szerencsére ez az állapot továbbra se nagyon izgat. Reggel a cuccaim másik felét elrejtem egy ritkán használt pincébe, az utolsó napom örömére sütivel támadok be a munkahelyemre, túlórázom, hogy befejezzem a dokumentációkat és a gyakornoki beszámolót, este végignyalom a szobámat, majd hétvégére elhúzok München környékére ritirora - addig is van fedél a fejem fölött és van időm gondolkozni, hogyan tovább, de egyre inkább érzem, hogy Mannheim lenne a helyes választás.

Végnapjaim: 1 nappal a lakásom megszűnése előtt

Aachen: erről mondanék le

Azért jó, hogy ezerrel zárom le a munkahelyi projektjeimet, mert közben egész nap dilemmázom*:

• kényelmes Aachen: már meglévő álomkoli, lenne holnapután hova költöznöm, ismerősök, egyetemi sport, ingyenes vonatozás, dupla fizetés, viszont kb. ugyanaz a meló, mint eddig, ergo szakmailag valószínűleg kevés kihívás és tanulási lehetőség.

• bizonytalan Mannheim: se lakás, se ismerős, se könnyű hazajutás, de érdekesnek tűnő téma és apró startup cég

Kolikat hívogatok és a kapcsolataimat izzítom, közben összegzem a rövid távú kilátásaim, azaz hogy ki mindenkinél tudnék másnaptól éjszakázni. Este összedobálom a cuccaimat és rádumálom az egyik lakótársamat, hogy "néhány napra" nála hagyhassam egy részét megőrzésre - szegény ekkor még nem sejti, hogy ez nálam a "bizonytalan ideig" megfelelője!

*ahogy egy ismerősöm később mondta: nem én lennék, ha a magától értetődő utat választanám...

Végnapjaim: 2 nappal a lakásom megszűnése előtt

Másik bevetés - ugyanaz a főzőmester

Azért jó, hogy délután befutott a múlt heti aacheni interjúm eredménye is, mert kiderült, hogy ők is örömmel látnának. Azonban nem volt időm sokat gondolkodni: este - pálinkás - búcsúvacsorára mentem a városba a kedvenc kollégáimmal. Így arra a kérdésükre, hogy tonképp mi lesz péntektől (holnaputántól), amikor is valahova muszáj költöznöm, egy határozott és gondtalan holvanazmég! volt a válaszom...

Végnapjaim: 3 nappal a lakásom megszűnése előtt

Azért jó, hogy délelőtt az elsők között érkeztünk a rangos (de rém uncsi) embedded world kiállításra, mert a kollégám beléptetésétől elszállt a regisztrációs pult. Jöttek a szakik, lecserélték a gépeket, de semmi sem segített, így végül kénytelenek voltak átterelni minket a mögöttünk feltorlódott több száz résztvevővel együtt a másik két kapuhoz. Amint sorra került a kollégám, az a pult is elszállt... Nem kicsit volt blamázs a világhírű villamosmérnök kiállítás szervezőinek : )
Némi munka után délután Mannheim felé vettem az irányt és szuperül sült el a felvételi beszélgetés, szimpatikus volt a társaság, találtunk egy jó témát és zöld jelzést kaptam. A végén pedig már várt Simon, a német-loppián barátom, aki csak másfél órányira lakik onnan, dumáltunk egy jót, majd éjszaka 3 átszállással visszadöcögtem Nürnbergbe...

Mindenkinek üzenem: van remény!

Sajnos vele nincsen fényképem

Azért jó egy némettel összehaverkodni 2007 nyarán a jamboreen majd pont az utolsó napokban elkerülni egymást, mert 2008 januárjában egy szerencse folytán kinyomoztam az email címét, 2009 januárjában pedig írtam neki egy emailt. 12 órával később már jött is a döbbent és lelkes válasz, majd ... a folytatást röstellem, de azt hiszem, sokan megtapasztaltátok már velem ... szóval heteken, hónapokon, végül éveken át váratott magára a válasz. De - és remélem ezt szintén megéltétek már - van remény: 2013. novemberében, 4,5 évvel később ismét fogtam a billentyűzetet és írtam neki, hogy még élek és ráadásul ebben a félévben pont a környékén vagyok. Ezek után felgyorsultak az események: röpke pár hónapos időpont egyeztetés után, a nürnbergi odébbállásom előtt néhány nappal sikerült találkoznunk és a vidám beszélgetés után nagy örömmel nyugtáztam, hogy a 7 évvel ezelőtti énemnek jó ízlése volt és igazán jófej emberekkel barátkozott!

Audi-falván jártam

Azért jó, hogy ebben a félévben már a többi ösztöndíjas is gyakorlatra megy, mert egyikük, akivel jóban vagyok, pont itt landolt a 100km-re fekvő Ingolstadtban, úgyhogy ma délelőtt leugrottam hozzá, úsztunk egy adagot a - magyar viszonylatban is - háború előtti városi uszodában, nagyot ebédeltünk, majd pedig délután én is megmutattam neki Nürnberget. Éljen a Bayern-ticket!

Rekordok

Azért jó, hogy a vidám célozgatásokkal tarkított Assessment Centeren elájult öcsköstől a felvételiztető fejvadász (aki ráadásul az egyetlen olyan Vorstandsmitglied, aki nem is ismert minket a bratyóval!), mert ennek örömére következzenek a családhoz köthető Mummert-rekordjaink:

• családon belüli ösztöndíjasok száma: 3
• leghosszabban regnáló ösztöndíjas: 3 év (Bazsi)
• leghosszabb gyakorlat: 2x fél év (én, holtversenyben még néhány aacheni különutassal)
• kezdés legális halasztása 1 évvel (ketten is)
• és jó úton haladok a - Loppiano miatt megdönthetetlen - legtöbb AC-n résztvevő ösztöndíjas címére

Úgy tűnik, nem véletlenül vicceskedik mindenki, hogy außergewöhnliche família vagyunk, az ősök büszkék lehetnek...

"Írd át te" jeligére

Azért jó, hogy most sok idegen tollakból bejegyzést írtatok, mert következzen egy kissé műfajbontó. 
Sziasztok!
Én nem vagyok egy nagy bloggíró, de ha már felkértek kisérletet teszek rá.
Krisó két héttel ezelőtt felhívott minket és asztalt foglalt magának vasárnapra ebédre. Nagy örömet meg frászt hozott rám, mert épp nem álltam fényesen az ebéd terén. De sikerült az adrenalin szintemet felpörgetnie, és végül egy elég tuti kis ebéd lett, finom (és sok, ha az embernek sikerül a magára hagyott gesztenyepüré-maradékokat is felfalnia egy óvatlan pillanatban - a szerk.) desszerttel a végén.
Majd következett az uncsi tesók rocky tanítása, ami elég jól sikerült egy kisebb ajakduzzanatot leszámítva (arról persze szó sem esik, hogy eközben az én szegény térdembe beleharaptak! - az áldozat szerk).
A leckék kicsit ugyan hiányosak voltak hétfőn, de semmi pénzért ki nem hagytuk volna az égi meszelő látogatását.
Csók Gyopi

Idegen tollakból. Írta: a körösztlány-étterem kedvenc főszakácsa

"Veletek Bármikor"

Azért jó volt hazamenni erre a 7végére, az tuti! Kezdjük a Véradó Bulival. 43-man is ad6tak vért, ami különösen azért jó, mert a mázlista 43-adiknak becsúszó szereléssel még egy órával a kihirdetett utolsó időpont után is sikerült vért adnia, köszönöm! Az OVSZes nénikről el kell tehát mondani, hogy mégüberebb jófejek voltak (mint alapból a 8ig ígért maradással). No aztán ott volt a sok remek party arc mellett a legkedvencebb körösztfiam is, az első VB egyik gyümölcse mondhatni :-), és a fél* bandát elbűvölte a zseniális piros (alapon) pöttyös szerkójában. A bohóc orromat is megvizsgálta és ezerrel vigyorgott egészen addig, amíg valahogy a kezében nem maradt. Na ezt nem bírta szegény földolgozni hirtelen, és el is tört a mécses... Mivel komám és kománé épp táncoltak, Anyuci nélkül kellett megnyugtatni. Ez is megvolt. Jó volt a brádörökkel&Márjával is összefutni azért. És végül kedvenc gen fehéremtől olyan jó kérdést kaptam, ami arra enged következtetnem, hogy bár nagy ívben nem ír a BesztRecének, talán titkon** mégiscsak számítunk számára számosan számolatlanul, még ha nem is annyira, mint a számológép...

Idegen tollakból. Írta: az orrgyilkos kedvenc körösztfiam kedvenc anyukája

* helyett az egészet - a szerk.
** teljesen elérzékenyültem, majdnem elnéztem neki az elmúlt 3 év verstelenségét! - a szerk.

"Azért, jómadár!"

Azért jó, hogy az elmúlt három hónapban kétszer is etettem kengurut a héjjbradörökkel, mert e közben megtapasztaltuk az állatkerti dolgozók hihetetlen nagylelkűségét, amint ők háromszor annyi eledelt adtak az elefántoknak mint mi. Szóval hétvégén elhatároztam magam, hogy idei vidám bohóckodásunk alkalmából megtriplázom az egerek rémálmának Valentin napi ajándékát. Arra viszont nem számítottam, hogy a cirkusziak 246 bolond közül a legbolondabbat küldik művelődni. Sajnos állatgondozói hivatásom ezt nékem meg nem engedi. Szóval ezért jó?

Idegen tollakból. Írta: senki és valaki, két elborult ölyv őrstagom

Szép koncepció

Azért az jó is lenne, ha a facebook ilyen szép letisztult lenne, a barátaink csak igényes tartalmat osztanának meg és egy helyen tudnám követni a kedvenc blogjaimat és az engem érintő híreket is...!