Bemutató: Henrique

Azért jó 2 hónapig együtt lakni a Henrique-vel, mert ő volt az, akiről max. két nappal az érkezésem után megállapítottam, hogy na ő az én emberem, vele baromi jól ki fogok jönni és ez az összekerülés után maximálisan bejött: ő a csapat lelke, bohóca (de olyan én stílusomban), tőle érkezik a lelkesedés, amolyan inverz-Barneyként semmilyen fotón nem tud normális képet vágni, mindenkivel jófej, egymást túllicitálva tudunk poénkodni és nevetni a másik viccén - ezidáig még csak egy jópofa emberke lenne, de főleg azt éreztem meg rögtön az elején, hogy ő (is?:) ésszel csinálja ezt: tud nagyon komoly is lenni, érdekli a másik, kapható az újdonságokra, egy húron pendülünk az ötleteléssel, tervekkel, sőt, amitől igazán az én emberem, hogy tudunk úgy komolyan beszélgetni, hogy közben néha teljesen idióták vagyunk, ami a legtöbb ismerősömet tökéletesen kizökkenti, nekünk viszont csak újult lendületet ad a mélyre merüléshez. Ő ismer az itteniek közül a legjobban, valahogy mindig egymásba botlottunk és órákig elbeszélgettünk (a régi szép idők, amikor még ennyi szabadidőm volt!), a szivárvány kongresszuson Ritát simán felismerte az általam régebben mutogatott családi képek alapján (nem tudta előre, hogy ott lesz!), az elismerő szavak gyakorlásában elért kimagasló eredményei miatt pedig akár azonnal a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választhatnák. Sokáig úgy láttam, hogy a december 14-i távozása után olyan lesz, mintha a napszemüveges szögedi barétom nélkül kéne Színesestét vezetnem, de október vége felé kiveszett belőle a tűz, vagyis gyakorlatilag azzal párhuzamosan, hogy kezdtem igazán megérkezni, ő fokozatosan kezdett eltűnni a hazaútja közeledtével. Így végeredményben már nem mondom azt, hogy a legjobb itteni barátom volt, de ha egy időben lettünk volna a gen-iskolában... hát bizony kő kövön nem marad! (dec.17.)

Aránylag normális fej Ez egy jövőbeli Michael Jackson fellépésünk után készült Keresd a kismajmot! játék... ;) Pózolj egyedül