Bemutató: End (or beginning?) of a beautiful friendship

Azért volt jó 2 hónapig a kartondoboz-hajtogató, -címkéző és -csomagoló részlegen dolgozni, mert ez talán a legbeszélgetősebb hely az egész Azurban (=a bútorgyár), ennek (is) köszönhető, hogy nagyon sokat használhattam az olasz nyelvet és hogy a társakkal szuper kapcsolatom volt (néhány idősebb szerzetes, egy afrikai fiatal pap, máltai szeminarista, stb.), azonban leginkább a Ryannal kialakult különleges kapcsolatunkért vagyok nagyon hálás: ő egy chicagói gen (=fokoláros fiatal), a Papíhrkutja team alapító tagja, nagyon egy húron pendülünk, hasonlóan gondolkodunk, odavetett félszavakból is értjük egymás, ha az egyikünk elkezd egy ugratást, akkor a másik rezzenéstelen arccal rákontráz, szóval gyakorlatilag néha az az érzésem, mintha egy héjjbradör lenne. Érdekes, mert az első hetekben egy semmilyen srácnak ismertem meg, akivel a szerencse következtében vagyok sokkal többet együtt, mint másokkal az iskolánkból - az áttörés talán attól jött meg, hogy délutánonként csak ketten végeztük ezt a több mint monoton munkát és ezért elkezdtük feldobni a "sötétedős" műszakunkat versenyekkel, fogadásokkal (a górénktól egy teljes házi sütit nyertünk!), kíméletlenül sok poénnal és persze komolyabb beszélgetésekkel, idővel pedig együtt irányítottuk a részlegünket. Frissítés: most mindketten új munkát kaptunk, de két egymás közelében levő szekrényösszeszerelő részlegen vagyunk, így amikor a mindennapos (és ettől kedvenc) számunk felhangzik a rádióban, akkor azért kórusban énekeljük, szóval hiába, hogy az elmúlt két hónapban se nem dolgozunk, se nem lakunk együtt, de a barátságunk egyre csak épül. Henriquenél nagyon-nagyon királyul indult, de a végére az elutazása miatt kifogyott a spiritusz, Ryannél kellett mindkettőnknek a "megérkezési" időszak, de mostanra szárnyalunk. Szuperlatívuszok, én így szeretlek!

Pisai ferde torony építése Egy német ferences "munkatársunk" hazautazásakor Pofátlanul friss kép: Szilveszter Egy eljegyzés után